A lakásfelújítás a megrendelők többségének komoly feladatot jelent, ami számtalan esetben stresszhelyzettel jár. Ezt a feladatot szeretnénk az Ön számára is könnyen kezelhetővé tenni, azáltal, hogy a felméréstől, illetve az első megbeszéléstől kezdve segítséget nyújtunk minden döntésében.

Miért minket válasszon lakásának, házának felújításához?

  Mert 100%-os, garanciát adunk, minden általunk elvégzett munkára. 

  Mert komoly valódi referenciákkal, fotósorozatokkal rendelkezünk, több száz megvalósult munkával a hátunk mögött.

  Mert Önnek kizárólag csak velem kell a kapcsolatot tartani, ami nagyban megkönnyíti mindkettőnk munkáját. Minden ügyintézés, engedélyek beszerzése a mi feladatunk, Önnek csak a burkolatok és néhány  egyéb anyag kiválasztásával kell foglalkoznia.

  Mert igen nagy gyakorlati tudással, komoly anyagismerettel, és a legoptimálisabb beszerzési forrásokkal, ügyfélközpontú hozzáállással, mindent megteszünk, hogy a végén Önt is elégedett, és visszatérő megrendelőink között köszönthessük.

  Mert megrendelőink igénye alapján megtervezzük, ha szükséges látványterveket is készítünk, és felújítjuk, átépítjük lakását, házát, természetesen  szerződésben garantált, I. osztályú minőségben.

  Mert minden ház építés, és teljes felújítás végén, ajándékba adunk egy energetikai tanúsítványt, teljes lakásfelújítás esetén pedig elvégezzük a lakás, ház pipere takarítását.

  Mert az anyagbeszerzést teljes egészében mi végezzük, kivéve, ha megrendelőnk saját maga szeretne vásárolni. Anyagismeretünk, és a beszerzési források széles ismerete nyomán segítséget nyújtunk minden munkafázisnál, egészen a bútorgyártásig, lakberendezésig.

Tekintse meg megvalósult munkáinkat a referenciák  és a fotósorozatok menüpont alatt.

Kérjen Ön is díjmentes felmérést, tanácsadást és árajánlatot!

Szeretné lakását kellemes otthonná varázsolni?

Gondot okoz a színek kiválasztása?

Tanácstalan a stílus meghatározásában?

Egy teljes lakásfelújítás még nem aktuális, de egy frissítés már jól jönne?

Segítünk a színeket megtervezni, kiválasztani, és otthont varázsolni lakásából.

Festés, tapétázás, mázolás, extra design festések, minőségi festékekkel, és minőségi tapétákkal, teljes körű garanciával. Kizárólag kitűnő minőségű anyagokkal dolgozunk.

Tapéta, festék kiválasztásánál kérje szakértő tanácsadásunkat, mielőtt kiválasztaná az Önnek tetsző színt. Minden esetben a választott színekből próba mennyiséget kevertetünk ki, hogy Ön megbizonyosodjon a választás helyességéről.

Tervezés, tanácsadás, igény esetén látványtervek készítése.

Tekintse meg megvalósult lakásfelújítás munkáinkat a referenciák és a fotósorozatok menüpont alatt.

Kérje díjmentes lakásfelújítás felmérésünket, és ajánlatunkat!

Új stílust szeretne otthonában??

Belsőépítészeti, és design megoldásokkal egyedivé alakítjuk lakását, hogy büszkén hívja meg barátait.

lakásfelújítás keretein belül megvalósítjuk bármilyen elképzelését, igény esetén megtervezzük, látványterveket készítünk, és segítünk a lakberendezés, bútorok és kiegészítők kiválasztásában.

Egyedi design elképzeléseit, igény szerint látványtervekkel bemutatjuk, a gyakorlati megvalósításhoz, tapasztalataink alapján, kivitelezési tanácsokkal is ellátjuk, hogy Ön biztos legyen a választásában.

Tekintse meg megvalósult munkáinkat a referenciák és a fotósorozatok menüpont alatt.

Kérjen díjmentes felmérést, és ajánlatunkat!

Cégünk az építkezés minden területén biztosít megoldásokat. 

Legyen szó tervezésről, házépítésről, lakásfelújításról, fűtésszerelésről, burkolásról, festésről, hőszigetelésről, gipszkartonozásról, villanyszerelésről, nyílászárók beépítéséről, bútorgyártásról, kárpitozásról, lakberendezésről, designtervezésről, vagy bármilyen feladatról ami egy ingatlannal előfordulhat.

További információk a budatherm.hu és a budabau.hu oldalunkon találhatók!